Emlékszem az első napra,

mikor először találkoztunk.

Együtt mentünk ki az ajtón,

égen-földön együtt voltunk.

A telek voltak a legkülönlegesebbek,

mikor a dombtetőről csúszkáltunk le.

Legurultunk nem egyszer, egymást

is lelöktük. Gyönyörű szép telek voltak

emlékemben sokáig őrzöm még.

Emlékszem arra a napra,

mikor együtt mentünk ki a dombra.

Gyönyörű szép, havas volt a táj

s Te egyszer csak levetted rólam

a táskám. Elkezdtük egymást

dobálni,de a legszebb része

ez volt a mi évünknek.

Sok vitán vagyunk túl, de

Te mégis mindig megbocsájtottál

nekem, hiába mennyi hülyeségem

tett már kárt neked.

Attól még mindig szeretlek

S köszönöm neked, hogy

nem hagytál cserben a bajban.

Megbocsájtottál nekem mindig

mikor azt hittem nem fogsz soha.

Az évek során rájöttem,

hogy a legszebb kincs a barátság.

Igaz a múltban követtem el hibákat,

de úgy érzem bármikor tisztázhatom 

bárkivel a félreértéseket.

Az életembe fényt hoztál,

boldog lettem, Te vagy az

ember ki mellett más lettem.

A szeleburdi természetem 

igaz megmaradt, de 

legbelül rájöttem, hogy én 

téged mennyire szeretlek.

Nem titkolom sunyi vagyok

s néha előtted titkolózom.

De rájöttem ezzel veszélybe sodrok

mindent így hát őszinte leszek

veled mindenben.